Eltáncolni a táncot?!

Barta Dóra társulata a mostoha körülmények és a bizonytalan jövő ellenére is képes volt precíz munkára. Ennek bizonyítéka a három részből álló produkció. Vállalkozásuk valóban tiszta táncot ad a nézőnek.

A bemutatott darabok három külföldi koreográfus munkái. Az izraeli Joseph Tmim, a jelenleg Hollandiában élő Zachár Loránd, valamint a spanyol Gustavo Ramírez Sansano dolgozott a társulattal. Három különböző koreográfus, három különböző formanyelv, mely egyrészt kihívást jelent a táncosoknak, másrészt lehetőséget ad a közönségnek, hogy bepillantást nyerjen a nemzetközi táncélet vonulataiba. Bár három különböző darabról van szó, mégis közös bennük az igény a mozgás szabadságának hirdetésére. Ugyanakkor felfedezhetünk az estben egyfajta haladási irányt is, hiszen a táncok valóban a tiszta tánctól indulnak, de az előadás végére mégis csatlakozik hozzájuk a szándékolt üzenet.

Az est Joseph Tmim alkotásával kezdődik. Az Inner thoughts…in white snow (Belső utazás…nyomok a hóban) című darabot négy lány (Horváth Zita, Kulcsár Noémi, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya) és négy fiú (Csere Zoltán, Darabont Áron, Feledi János, Kiss Róbert) adja elő. Gyorsan váltakozó képekből épül fel a koreográfia, s tényleg asszociálhatunk a címben szereplő nyomokra a hóban – amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan tűnnek is el. Két fiútáncos kezdi az előadást, majd hozzájuk csatlakoznak a többiek, hol párban táncolnak, hol csak a fiúk, hol csak a lányok. Széles mozdulatok váltják egymást, s lüktető energiával áramlanak egészen a darab végéig. Ahogyan az Joseph Tmim mozgásanyagára jellemző, rengeteg a lengetés, a nagy ugrások, erős kartartás, valamint az akrobatikus mozgássorok. Egyszerre több kép jelenik meg a színpadon – egymástól függetlenül, majd találkozik a táncosok mozgása, és szinkronba kerülnek a mozdulatok, majd a következő pillanatban mégis különválnak. Tényleg felfedezhetjük bennük a hóban hagyott nyomok természetét, s ezen keresztül akár saját életünk bonyolult kapcsolatrendszerét is.

Csere Zoltán - Fotó: Dömölky Dániel

Építkezik az előadás, majd lebontja magát, s ismét újraépül, ezt érzékelteti a koreográfus a táncosok folyton változó számával is, az állandó mozgalmassággal. Az előadók egy pillanatra sem esnek ki a lendületből, folyamatos mozgással, energiával töltik be a teret, némi játékossággal is fűszerezve a darabot. Végül, ahogyan indult, úgy hagyja magára a nézőket a darab – szabadon szárnyaló gondolatokkal.

Az est második része Zachár Lóránd műve. Itt teljesen más formanyelvvel találkozunk, mint az első darabban, sőt Zachár teljesen más mozgásrendszert használ, mint amit általában holland absztrakt táncnak szokás nevezni. A nagy, széles mozdulatok helyett itt a táncosok apró, olykor minimalista mozdulatokkal dolgoznak. Jellemzően sok a gesztus, az absztrakt (groteszk) forma, illetve a talajmunka.

A Szikra címet viselő koreográfiája egymással szoros kapcsolatban álló, mégis világosan különválasztható egységekből áll. Egy kvartett és egy duó építi fel a darabot. Az előbbit Feledi János, Horváth Zita, Kiss Róbert, Zombori Dorottya adja elő. És elmondható róluk, hogy kivétel nélkül mind a négy táncos teste kellően magára vette ennek a stílusnak a jegyeit.

Bár az est közös címéhez hűen a Szikra alkotója arra törekedett, hogy kellő hangsúly maradjon a mozgáson, mégis akarva-akaratlanul felfedezhet a néző a darabban olyan mondanivalót, ami egészen biztosan a koreográfus üzenete. A párok mozgásában, abban, ahogyan észrevétlenül cserélnek, az élet folyamatos változása sejlik fel. Az, ahogyan rendkívül gyorsan peregnek körülöttünk az események.

A Szikra első felének vége indítja el a következő rész elejét. Hiszen a négy táncos mintha egy hatalmas vászonra rajzolna, talán egy ideális világot. Napsütést, házat, autót, virágot és egy lányt. Ez a lány „lép” aztán ki a színpadra Barta Dóra személyében, s kezdetét veszi a második etap. A duettben a társulatvezető párja maga a koreográfus, Zachár Lóránd.

Barta Dóra, Kiss Róbert - Fotó: Dömölky Dániel

Felvillanó szikrák (melyeket a színpadra belógatott lámpák jelképeznek) követik egymást. Hol egyikük, hol másikuk számára „villan be” valami. Vannak mozzanatok, amikor egymásnak gyújtják meg fel a lámpát, de előfordul az is, hogy kioltják a másikét. Folytonos adok-kapok jellemzi tehát a kapcsolatot, egymástól szinte el sem szakadva, olyan érzést keltve, mintha külön nem is tudnának létezni, gondolkodni. Ha valamiért elszakadnak, megakadó levegővétellel jelzik a másik hiányát.

A mozgás legtöbbször egymás által generált, kontakton alapszik, ugyanakkor megtartja a koreográfiának a kvartettben megismert jellegét. A darab végén a fiú végül kioltja az összes lámpát, s magára marad a sötétben a lánnyal, így bizonyos tekintetben nyitott véggel fejeződik be az előadás.

Az est harmadik, záró részében Gustavo Ramírez Sansano alkotása látható (a koreográfus asszisztense Raquel Miro Roca volt). A darab a Töredék – Lo que no se ve címet viseli. A harmadik művész ismét más formanyelvet képvisel. Ez a nyelvezet tán a legkevésbé behatárolt, s bizonyos tekintetben magában hordozza az előző kettő jegyeit. Rengeteg izolált mozgást láthatunk, domináns karhasználattal.

Az est látens felépítése, mely elindult a valós tiszta tánctól, s ettől távolodva egyre inkább a tartalom felé haladt, itt teljesedik ki igazán. Ez a darab konkrét üzenetet hordoz, mely némileg háttérbe szorítja a mozgást.

A mondanivaló a kapcsolatokra épül, arra, hogy mennyire szükségünk van társakra az életben, mennyire fontosak az emlékek, milyen hatással lehet ránk az elszigeteltség. A táncosok emberi kapcsolatokat jelenítenek meg, együtt táncolnak párokban, közelítenek, majd elhagyják egymást. Valaki mindig egyedül marad, s ilyenkor megtörik, mozgása zaklatottá válik, a társtalanság fájdalmát vélhetjük benne felfedezni. Az elszigeteltség érzését közvetíti az előadás.

Az összes táncos (Barta Dóra, Csere Zoltán, Darabont Áron, Feledi János, Horváth Zita, Kiss Róbert, Kulcsár Noémi, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya) részt vesz a darabban. Sokszor táncolnak párban, kontaktusban egymással, de sokszor mindannyian külön mozognak. Feltűnő ugyanakkor, hogy egyszer sem csinálják mindannyian ugyanazt, nincs közös tánc az előadásban – mindez szintén az egyéni sorsok kifejezésül szolgálhat.

Az estet végignézve felmerülhet az egri közönségben az a kérdés, hogy létezik-e tényleg tiszta tánc. És hogy vajon lehet-e tiszta táncot koreografálni tartalom nélkül? Vagy épp ellenkezőleg: nem az a természetesebb-e, hogy a táncművészek mozdulatokat, mozgássorokat építenek s nem konkrét üzenetet közvetítenek?

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Fény: Stadler Ferenc

Produkciós munkatárs: Mirkóczki Zita, Ménes Rita

Produkciós vezető: Barta Dóra

inner thoughts… in the white snow

(Belső utazás… nyomok a hóban)

Koreográfus: Joseph Tmim (Tel Aviv, Izrael)

Előadók: Csere Zoltán, Darabont Áron, Feledi János, Horváth Zita, Kiss Róbert, Kulcsár Noémi, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya

Szikra

Koreográfus: Zachár Lóránd

Előadók: Barta Dóra/Kulcsár Noémi, Feledi János, Horváth Zita, Kiss Róbert, Zombori Dorottya

Töredék - Lo que no se ve

Koreográfus: Gustavo Ramirez Sansano

Koreográfus asszisztens: Raquel Miro Roca

Előadók: Barta Dóra, Csere Zoltán, Darabont Áron, Feledi János, Horváth Zita, Kiss Róbert, Kulcsár Noémi, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya

További írások:

Kutszegi Csaba: Önfia vágta seb