Ellenfény Online - Tánc - állandó Társulatok - Ne Csak Nézz, Láss!

Ne csak nézz, láss!

Sztravinszkij: Orpheus; Bartók: A fából faragott királyfi – Szegedi Kortárs Balett

A Tavaszi Fesztiválon, Bartók Béla születésnapján a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével adta elő Bartók A fából faragott királyfiját és Sztravinszkij Orpheusát. Ehhez társult a két egyfelvonásos balett koreográfiájával a Szegedi Kortárs Balett.
Kovács Emese | 12. 04. 23.

A két mű jól passzol egymáshoz, mindkettő a szerelem erejéről, a megtisztulásról, az újjászületés lehetőségéről szól. Míg az egyik a görög mitológiából merít, annak megfelelően tragikus, a másik népmesei motívumokkal és a komikum eszközeivel operál. Az általam látott szegedi előadáson már csak felvételről szólal meg a zene, melyet Juronics Tamás a test nyelvére fordít.

A koreográfus nem először találkozott a művekkel, mégis tud róluk újat mondani. A természethez való kötődést, a látás nem látás metaforáját hangsúlyozza mindkét műben. Az Orpheusban, a szereplők egyértelmű beazonosíthatósága ellenére, csak nyomokban fedezhető fel az ismert szüzsé, inkább motívumokat idéznek fel belőle, nem mindig egyértelmű képekben. A szereplők fekete uniformisokban (zakók, ruhák, melyektől később meg is válnak) állnak körbe egy kékes fényű anyaggal letakart, kör alakú medencét (a jelmez és a díszlet Bianca Imelda Jeremias munkája), majd előre jönnek egy sorba, s háttal nekünk fohászkodó karmozdulatokat végeznek. Időfeletti orfikus hívőként idézik meg a mítoszt.

 

 

orpheus-szeged

 

A hátsó falon egy mindent látó szemgolyó néz velük farkasszemet, melynek ereit ágak képezik, s színe az előadás folyamán állandóan változik. Sárga napként fénylik, miután megnyitották a pokol kútjának mélyét (lehúzzák a leplet a medencéről), míg bíborpirosra nem festi Orpheus (Horváth M. Gergő) fájdalma Eurüdiké elvesztésekor. Zöld színbe vált a csábítani vágyó fúriák energikus, hajrázós triója közben. Újra éterien kék, mikor Orpheus alászáll az alvilágba, majd ismét zöld színben pompázik Eurüdiké gyönyörűen kivitelezett szólója alatt, melyben Hortobágyi Brigitta remekel – lágy mozdulatai mögött túlvilági sóhajok bújnak. Újra pirosas árnyalat színezi a hátteret midőn egymásra találnak a szerelmesek. Orpheus eltakarja a lány szemét, így évődnek játékosan, vidáman, de a nem látó szerep megcserélődik, mikor a lantos kap fekete kötést szemére, ezáltal láthatatlan fal képződik köztük, képtelenek többé elérni egymást. Mikor leveszi, Eurüdiké helyett a Halál Angyalával találja magát szemben. Ez lenne a visszanézés drámai pillanata, mikor a hérosz elbukik? Ezután a medence szélére állva elindulnak egymással átellenben, de az alattuk visszafelé forgó perem egyhelyben tartja őket. Nincs kiút. Orpheust a holtak a mélybe rántják (kissé túlságosan rákészülve, hogy mindez a zene drámai csúcspontján történjen), hogy onnan, miután a lepel újra elfedi a pokol tátongó nyílását, megtisztulva, lemeztelenedve másszon ki. Az apoteózis jelenet mégsem katartikus, a keretes szerkezet ellenére sem áll össze egésszé a történet, a felvetett gondolatok nincsenek kibontva. Nem sikerült igazán alászállni a témában, ahogy az alvilágba se Orpheusunknak.

A második rész sokkal átgondoltabb, igaz terjedelmében is hosszabb. Itt már szépen kibontakozik a mese, úgy, ahogy Balázs Béla megírta, de mai értelmezést is kap. A piros ruhás Tündér (Hajszán Kitti) megjelenésekor borostyán növi be az egyedüli díszletként funkcionáló falat, melyre végig vetítenek a darab során. Hol természeti képeket, hol meg barna, kilincses ajtókat, melyek széthúzásával közlekednek ki s be a szereplők, igen groteszk módon (videó: Zengo). A Tündér után megismerkedhetünk a bájos, lila ruhás Királylánnyal (Szarvas Krisztina), aki tánca alapján a külsőségekben, a csupán felszínes szépségben leli örömét, elragadó arabeszkeket és pazar forgásokat produkálva. Királyfink (Czár Gergő) is hamar megjelenik, de a Tündér közéjük áll, sűrű rengeteget varázsol a fiú köré. Lenyűgöző megoldás, ahogy a fehérruhás táncosok a vetített képet életre keltik. Igazi háromdimenziós látványvilág, mintha mi is egyre mélyebbre bolyongnánk az erdő fái közt. Aztán elered az eső, lassan hullámzó tengerré duzzad a víz, a Királyfinak ezzel az elemmel is fel kell vennie a harcot. Ahogy erősödik a vihar a zenében, képben, úgy vált a táncosok unisonója fokozatosan kánonba. A főhős megtörik, végül egy csillogó jelmezes, Pierrot bohóc arcú bábut (Finta Gábor) ad a Királylánynak maga helyett.

 

 

 

bartok-fabol-szeged

A Fabáb kiszolgálja a lányt, az ugrik, ő elkapja, magasba emeli, forgatja. Játékos, mulatságos duójuk új színt visz a koreográfiába, Fintának különösen jól áll a kissé szögletesen mozgó figura, aki, ha kell, mint egy rugóval felhúzható baba, könnyedén ugrik egy angolspárgát. Ám, mint minden játék, ő is tönkremegy egyszer, összecsuklik a Királylány alatt, oda a látszatboldogság. A Tündér végül megkönyörül a páron. Újjászületésük jelenete kozmikus kisülésbe csap át, az ősrobbanást juttatva a néző eszébe. A korábbi vizuális élménnyel ellentétben ez már giccsbe hajló túlzásként hat. De végül, fekete alsóneműre vetkőzve, olyannak látják egymást amilyenek valójában. Bravúros kettősük kiemelkedik az egész előadás eddigi, kevésbé invenciózus táncai közül. Minden jó, ha a vége jó.

 

 

Sztravinszkij: Orpheus

Bartók: A fából faragott királyfi

 

Díszlet, jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Fény: Stadler Ferenc

Video: Zengo

Koreográfus: Juronics Tamás

Szereplők: Czár Gergely, Szarvas Krisztina, Hajszán Kitti, Finta Gábor/Horváth M. Gergő,
Csetényi Vencel, Fehér Laura, Hortobágyi Brigitta, Májer Gábor, Markovics Ágnes, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra