Ellenfény Online - Tánc - állandó Társulatok - Reflektorfényben - A Magyar Nemzeti Balett - Hiánypótlások

Hiánypótlások

Klasszik 47ºN19ºE; LOL – Magyar Nemzeti Balett

Egy olyan évadban, amikor a Magyar Nemzeti Balett az Operaház felújítása miatt számos kompromisszumra kényszerül, és mindössze két bemutatót tart, igazságtalan lenne koncepciót keresni a szezon premierjeinek kiválasztásában. Így csak annyit állapíthatok meg, hogy egy dolog biztosan összeköti az évad két új balettestjét: a nehezen hivatkozható és suta címadás.
Megyeri Léna | 18. 05. 26.

 

[...]


A Klasszik-est programjában elsőként egy olyan Balanchine-mű (Téma és variációk) kerül színre, amely még nem szerepelt az együttes repertoárján, a második felvonásban pedig Harald Lander Etűdökje látható, amelyet utoljára három éve tűztek műsorra, és amelyről akkoriban éppen ezeken a hasábokon írtam is. A két darab születése között mindössze egy év a különbség (előbbi 1947-ben készült, utóbbi 1948-ban), viszont a klasszikus balett teljesen más iskoláját, hagyományát képviselik. George Balanchine a petipai orosz tradícióból érkezve, majd azt meghaladva lett (nem csak) az amerikai táncélet egyik legjelentősebb alkotója és a neoklasszikus balett atyja. A dán Lander pedig a bournonville-i iskola képviselője. Ennek ellenére számos közös vonást is felfedezhetünk a két balettben, amelyek indokolják azt is, hogy miért kerülhettek egymás mellé, egy programba. És bizonyára nem elhanyagolható szempont az sem, hogy megfelelnek Solymosi Tamás balettigazgató azon törekvésének, hogy az erős technikán alapuló klasszikus darabokat tegye a repertoár gerincévé, és hogy megfeleljen a hagyományőrzés követelményeinek (bár ez utóbbi igen tágan és sokszínűen értelmezhető fogalom).

Balanchine alkotásai az utóbbi években-évtizedekben nem alkották az együttes repertoárjának állandó, szerves részét, inkább csak alkalomszerűen lehetett velük találkozni (például egy 2009-es Balanchine-esten). A mester koreográfusi munkássága igencsak színes volt, és a Broadway-musicalektől a cirkuszi számokon keresztül a narratív balettekig terjedt, ám manapság a világ legtöbb pontján és leggyakrabban cselekmény nélküli szimfonikus balettjeit tűzik műsorra. Ezek közé tartozik a Csajkovszkij zenéjére készült Téma és variációk is. Balanchine számára kiemelten fontos jelentőségű volt a zene, és ebben a darabban is igazodott a zenei alaptémához és annak kibontásához a koreográfia megalkotásakor. Miközben a két szólista variációi egyre bonyolultabbá válnak a fináléhoz vezető úton, a balettkar végig aktív szerepet kap. Számos önálló jelenetük is van, és a szólók alatt sem csak díszletként funkcionálnak, hanem örökké mozgásban vannak. A szólisták bravúrjai mellett ők vonultatják fel Balanchine magas lábemelésekkel, atletikus mozdulatokkal és gyors lábmunkával teletűzdelt mozdulatkincsét.

[...]


A balettkar kulcsfontosságú szerepet tölt be a Carl Czerny műve alapján Knudåge Riisager zenéjére készült Etűdökben is, hiszen az egész darab egy balett-tréning szerkezete szerint épül fel. A 70 évvel ezelőtt készült mű nagy erénye, hogy csöppet sem hat elavultnak, sőt, tulajdonképpen nagyon is modernnek tekinthető abból a szempontból, hogy – mintha csak egy népszerűsítendő termékről lenne szó – „menőnek" láttatja a klasszikus balettet. Az egyszerűbb mozgássorokat a világítás segítségével teszi látványossá (egy ideig csak a gyakorlatokat tökéletesen egyformán kivitelező lábakat látunk, majd a balettrúdra hajladozó balerinák szépséges vonalait csodálhatjuk meg ellenfényben), és a későbbi részekben a diagonál-gyakorlatokból és a variációkból is a lehető leglátványosabbakat mutatja be. Közben megidéződnek különböző tánctörténeti korszakok is, és Lander beépít egy Szilfid-hommage-t is, utalva Bournonville máig talán leghíresebb balettjére.

[...]


Részben tánctörténeti kirándulás a LOL-est három rövid darabja is, habár koreográfusuk, Hans van Manen még ma is aktív és jó egészségnek örvend, az operaházi bemutató alkalmából Budapestre is személyesen ellátogatott. Van Manen művei azonban 17 éve szerepeltek utoljára az Operaház repertoárján, saját estje pedig még sosem volt Budapesten. A holland mester munkássága jellemzően rövid, cselekmény nélküli darabokból áll, amelyekben a mozgás eszközeit felhasználva igen gyakran a párkapcsolatokat, a nemek viszonyát tematizálja. Tulajdonképpen erre a témára felfűzhető a LOL három darabja is. Az első etűd, az Erik Satie zenéjére készült Trois Gnossiennes egy pas de deux, amely eredetileg az öt darabból álló Zongoravariációk egyik alkotása volt (a sorozat egy másik darabja, a Szarkazmus is bemutatkozott már korábban az Operaházban). Mind a mostani est, mind a Zongoravariációk darabjai közül a Trois Gnossiennes mutatja be a legkonzervatívabb táncszínpadi férfi-nő viszonyt: a férfi támogató partner, aki segíti, hogy a nő és mozdulatainak szépsége kibontakozhasson. Mivel azonban mégis csak van Manenről és modern balettről van szó, a klasszikus alapok mellett némi karcosság is „csúszik" a koreográfiába: hétköznapi mozdulatok, összeomló pózok, szándékosan „csúnya" tartások (például amikor a férfi halott rovarra emlékeztető pózban emeli feje fölé partnernőjét). Az általam látott előadáson Balaban Cristina hosszú, szép vonalai maradtak emlékezetesek, Radziush Mikalai pedig mindenféle erőlködéstől mentes, könnyed, biztos partner volt számára.

Az 5 tangó az egyetlen az est három alkotása közül, amelyet már láthatott az operaházi közönség, méghozzá elsőként a Magyar Táncművészeti Főiskola 1998-as vizsgakoncertjén, később pedig a Magyar Nemzeti Balett MOKKA címet viselő estjén. Bár itt 12 táncos van a színpadon, ebben a műben is a duettek, a párok viszonyai a hangsúlyosak – és itt már nem csak férfi-női, de férfi-férfi duettet is láthatunk. Mind Astor Piazzola zenéjében, mind a van Manen által kedvelt szigorú és szabályos térformákban, mind a (tangóra csak távolról emlékeztető) koreográfiában van valami feszültség, amit azonban a táncosok nem igazán tudnak magukévá tenni. Egyedül a női szólót táncoló Kim Minjung tud egyszerre könnyed, virtuóz és karizmatikus is lenni, a többiek jobbára mintha csak futnának a zene és az egyébként nem őrülten technikás koreográfia után, így az unisonók sem érnek jól össze. Balázsi Gergő a férfi szólót bár technikailag precízen teljesíti, közben végig görcsös és merev marad.

[...]

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/5. számában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft