Kétszer járt út

Ha egy pillantást vetünk Salamon Eszter életpályájára, kiderül, hogy a jelenleg Berlinben élő alkotó évek óta neves koreográfusokkal dolgozik együtt - mint Mathilde Monnier vagy Francois Verret -, s darabjai közül több nemzetközi helyszínen került bemutatásra, Montpellier-ben és Avignonban.

A Trafóban bemutatott Dance N° 1 / Driftworks egy munkafolyamat második állomása, melyet Salamon 2006-os előadása, az nvsbl indított el. Ebben a darabjában Salamon egy teljesen új formanyelvet dolgozott ki, melynek hátterét a különböző test-tudat központosító tréningek filozófiája adja. Az, ahogy Salamon a mozgó, térben elhelyezkedő emberi testről gondolkodik, hasonlatos a Body-Mind Centering (BMC) nézeteihez: „A BMC nem más, mint egy képzeletbeli utazás az állandóan változó élő testben. A felfedező a tudat - gondolataink, érzéseink, energiánk, lelkünk és szellemünk összessége. Az utazás során megértjük, hogyan jut tudatunk kifejezésre mozdulatainkban. Felfedezzük az összefüggést a legalacsonyabb mozgásszint és a legdinamikusabb mozdulatsorok között. A test minden egyes apró szövetét megvizsgáljuk. Megnézzük, hogyan járul hozzá mozgásunk fejlődéséhez, és milyen szerepet játszik tudatunk kifejeződésének folyamatában" - írja az iskola alapítója, Bonnie B. Cohen.

Fotó: Dusa Gábor

A jól elkülöníthetően két részből álló Dance N° 1 / Driftworks alapját is az állandóan változó test és a felfedező tudat kettőse adja, a darab laboratóriumi munka: az önmagát vizsgálat tárgyává tévő emberről és annak mozgásáról. Salamon darabjának első felében a mozgás folyamata lassítva jelenik meg előttük; a darab kezdetén a két fehérruhás táncosnő - Salamon Eszter és Christine de Smedt, a Les Ballets C. de la B. táncosa, az nvsbl egyik alkotója - hason fekszik a finoman bevilágított fekete térben, s hosszú perceken keresztül ebben a pozícióban látjuk őket, amint testük ritmikusan rugózik fel-alá. A darab alaptempója sokáig a lassúság, a táncosok percek alatt jutnak el egy-egy kar vagy lábemelésig, mintegy elemeire, apró izommozgásokra bontva a mozgást. Testük azonban folyamatosan remeg és rezeg, sokszor azt gondolom, hogy a fizikai tűréshatárt feszítik széjjel. Gyakori, hogy a változás majdnem észrevétlenül, alig láthatóan következik be. Hogy a lassúság nem feltétlenül jár együtt az unalommal, azt a koreográfia kreativitásának, vizuális gazdagságának és a két előadó koncentráltságának köszönhetjük - de ez mind nem elég, ha nem vagyunk képesek kellő nyitottsággal állni a műfajhoz.

Ha igen, akkor a két táncosnő önmeditációjának lehetünk szemtanúi - Salamon Eszter és Christine de Smedt elmélyült előadók, akik képesek a butoh előadásokra jellemző áhítatot megteremteni. A darab első felében a két táncosnő között látszólag kevés a kapcsolat, mind a ketten saját testükre koncentrálva érzik át saját mozdulataikat, hajuk az arcukba hull, s többnyire nemcsak nekünk, egymásnak is hátat fordítanak. A térben csak jelen van a másik, de nem reflektálnak egymásra. Saját, befogadói állapotom a színpadon párhuzamosan zajló eseményekhez igazodik, sokáig az előadásba való belefeledkezés jellemez, majd lassan kívül kerülök az előadáson, s egyre többször jut eszembe, vajon mi lesz a következő jelenet, s hogyan fogják, egyáltalán hogyan lehet lezárni a darabot?

Fotó: Dusa Gábor

Az előadás második felében bekövetkező gyökeres fordulat azonban minden elképzelhetőt felülír; a titokzatosan puha atmoszféra, melyet a két táncos apró, mégis fokozatos áramlása megteremt, a semmibe veszik. A két táncos kinéz felénk, és megmutatja „valódi" arcát. Grimaszolnak, apró hangokat hallatnak, nyögnek és hörögnek, a kettejük között megszülető kapcsolat az előző paródiája, s önironikus küzdelem. Leginkább akciófilmes betétekre vagy egy számítógépes játék programozott harcosainak gépies harcára emlékeztetnek. Az én háttérbe szorul, az elmélyülés helyét a kifelé pózolás, a győzni akarás veszi át, az én a másik én függvényévé válik. A két nő között nincs valódi érintés - csak annak látszata teremtődik meg.

Mivel a darab nagyban épít a befogadói reakciókra, a váltást én sem kerülhetem el: addigi nyitottságom követelőzésbe csap át, a korábbi állapotba vágyódom vissza. Nincs kedvem nevetni a két nő küzdelmén, s az előadás függvényében túl komolynak, már-már patetikusnak látom magam. Nincs kedvem szembesülni a valósággal, az ideálist akarom, de úgy tűnik, a katarzis után már csak a kiábrándulás következhet. Az álmodozások korának vége.

Salamon Eszter: Dance N° 1 / Driftworks

Koncepció: Eszter Salamon

Fény: Sylvie Garot

Hang: Terre Thaemlitz

Produkciós asszisztens, jelmezkivitelző: Isabelle Decannière

Előadó és koreográfus: Christine de Smedt, Salamon Eszter

Helyszín: Trafó - Kortárs Művészetek Háza

Előadás: 2009. május 8-9.

További írás az interneten az előadásról:

Halász Tamás: Sebességváltó

Interjú Salamon Eszterrel:

Megváltoztatni tér és idő hierarchiáját