Ellenfény Online - Tánc - A Múlt Rétege

A múlt rétege

Ötödik nap: A tánc fesztiválja, Veszprém 2008

Mintha A tragédia születésének, Nietzsche a dráma keletkezését elemző írásának két központi fogalma, az apollóni és a dionüszoszi erő elevenedne meg előttünk a fesztivál utolsó napján Juhász Zsolt és Ladányi Andrea koreográfiájában.
Barta Edit | 08. 05. 26.

Nietzsche szerint a művészet eredete és fejlődése – így a görög drámáé is – két ősösztönhöz kötődik, az apollónihoz és a dionüszoszihoz. Ezek uralkodnak minden emberben, mindkettő túl van a hétköznapi valóságon, egyikük az álom, másikuk a mámor birodalma. Apollón az álomvilág és a fény istensége, aki uralkodik a képzelet benső világának fenoménjain, ő a vadabb indulatoktól való mentesség, a látszatteremtés nyugalmának istene, míg a megittasultan tántorgó Dionüszosz a bor, a mámor, a látszatokat és a formákat bontó, magával ragadó zene istene.

 

Juhász Zsolt: Fossziliák (Duna Táncműhely) - Fotó: Dusa Gábor

Juhász Zsolt koreográfiája, a Fosszíliák a görög pásztorénekek, az eklogák idilli világának lenyomata. Négy, drappszínű ruhába öltöztetett táncosnője örökéletű táncot lejt. Mozdulataik természetesek, mindenfajta mesterkéltséget nélkülöznek. Lágyan hajlítják karjukat, emelik lábaikat, szoknyájuk minden apró rezdülésre ringani kezd. Szétszélednek, majd egymáshoz közelítenek, kecsesen forognak, mozgásuk légiesen könnyed. Egyikük elindítja a mozdulatot, a többiek követik őt. Négy eltérő nőtípus, akik fizikumukban, életkorukban különböznek, mégis egyként hordozzák magukban nőiességüket.
A két idősebb nő közül Maros Anna a határozottabb, a keményebb asszony, Mándy Ildikó a lágyabb, a szelídebb, engedelmesebb. Ahogy a két fiatalabb közül Bodor Ildikó a vadabb, Bonifert Katalin a nyugodtabb. A négy eltérő nőtípus, akik táncolnak, és élvezik táncukat.

A táncosok terét balról egy fémesen hullámzó tükörfólia, jobbról vetítővászon fogja közre. A derékszögbe záródó felületeken párhuzamosan tükröződnek a színpadi események. A kamera olykor lelassítja, megállítja, felbontja a mozgást, kiemel egy-egy pillanatot, a vásznon kimerevedik egy-egy mozdulat, míg a tükör elmossa, csillámló felülete nedvessé, puhává és álomszerűvé teszi táncuk atmoszféráját. Törékeny mozdulataik egymásba folynak. A férfi (Juhász Zsolt) kétszer, a darab nyitó- és zárójelenetében jelenik meg világukban; mozgását szétfeszíti a nyers és vad fizikai erő. Amikor később visszatér és bekapcsolódik a nők lánctáncába, az ő mozdulatai is könnyűvé válnak. De a köztük lévő összhang nem tart soká, páros táncaikban a férfi válik uralkodóvá, egyedül Maros Anna az, aki küzd a férfi irányítása ellen. Végül a földre esik, társai pedig ellenállás és küzdelem nélkül követik őt.

 

Ladányi Andrea: Aino és a szívek - Fotó: Dusa Gábor

Ladányi Andrea koreográfiái az Aino és a szívek és a BL épp ellenkezőleg, a bennünk tomboló féktelen, dionüszoszi erőt inszcenálja. Előbbi Ladányi két undorító, visszataszító zöld maszkba öltöztetett partnerének (Bánki Zsolt, Sólya Ádám) látványa miatt okozott felejthetetlen – mégis feledésre váró – perceket, utóbbi viszont Ladányi legemlékezetesebb alakításai közé fog tartozni.

BL. A cím Borlai Gergő dobos és Ladányi nevének szignójára utal. Duettjük két egyenrangú, művészetében elementáris erőket mozgató művész alkotása. A zenészt és a táncost a hangszer és a test ritmusa kapcsolja össze. Interferencia, a hanghullám és a testen megtörő fény hullámainak kölcsönhatása. Először Borlai érkezik a színpadra, majd néhány taktus után Ladányi jelenik meg rózsaszín-csipkés baby-dollban és alsóneműben, hogy elhúzza az előző darabban tükörként működő tolóajtókat, így válik teljessé a rálátásunk az ajtó mögötti vörös, és az emelvényen található dobfelszerelésre. Ladányi a hangszeresládán ülve próbálgatja faorrú balettcipőjét, s az előadásnak ettől a pontjától kezdve Ladányi minden egyes mozdulatához egy-egy hang, dobütés társul. Egyenként próbálgatja testrészeit, mozgásához olykor a tamok koppanó, mély, máskor a seprű sustorgó hangja társul. Amikor Ladányi feláll, a szó klasszikus értelmében táncolni kezd, a klasszikus balett felől indítja mozdulatait. Rendezett mozgása hamar formáját veszti, a balettcipőjét fűzős magassarkú váltja fel, tánca egyre fokozódó önkívületbe csap át. Puszta kézzel üti az emelvényen található hangszerét, miközben Borlai dobjátéka is féktelen, észvesztő improvizációba fordul.

 

BL (Ladányi Andrea, Borlai Gergő) - Fotó: Dusa Gábor

A szenvedélyes összjátéknak Ladányi vet véget, színpadi jelmezét terepszínű nadrágra és szürke edzőtrikóra cseréli le. Míg Borlai jammelget, ő saját szerelését pakolja el, s már-már azt gondolnánk, hogy ezzel a fortissimóval zárjuk az estet, pedig csak most következik az este legelképesztőbb, extázisba merülő része. Ladányi beül Borlai elé, kezében a dobverőrel, s Borlai a táncosnő karját fogva kezdi ütni dobjait. Közös zenélésük az alkotás pillanatának legmélyebb átélése, belemerülés az együttes játékba, felsőtestük rángatózása közös tánc. Duettjük után már csak az ünnepélyes díjkiosztó következhetett.

 

Juhász Zsolt: Fosszíliák

Látvány: Lendvai Károly

Jelmez: Túri Erzsébet

Hang-videó: Jendrics Gábor

Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Előadók: Bonifert Katalin, Bodor Ildikó, Maros Anna, Mándy Ildikó, Juhász Zsolt

 

I. Aino és a szívek

Koreográfus: Ladányi Andrea

Előadók: Ladányi Andrea, Bánki Zsolt, Sólya Ádám

II. BL

Előadók: Borlai Gergő(dob), Ladányi Andrea (tánc)

 

A Tánc Fesztiválja

 

Fotósok díja: Várnagy Kristóf

A zsűri fotóművészeti díja: Gáspár Gábor

Közönségdíj: Szegedi Kortárs Balett

Koreográfus-díj: Hámor József

Különdíj: Farkas Zoltán Batyu, Lőrinszky Attila

A zsűri elnökének díja: Ladányi Andrea

Fődíj: Szabó Réka (Tünet Együttes), Bozsik Yvette Társulat