Falusi képek

A bajusz – Harlekin Bábszínház, Eger

Gyerekszínjátszók állandóan visszatérő műsordarabja Arany János rövid verses tréfája, amelyet ezúttal egy bábszínház tűzött műsorra, úgy azonban, hogy bábokat egyáltalán nem használtak. Az élő szereplők játszottak, táncoltak, időnként még dalra is fakadtak.
Pozsár Réka | 10. 11. 6.

 Az előadást vendégként Hernyák György rendezte, aki több gyerekszínházi produkciót is készített már. Emlékezetes rendezése volt a Szabadkai Gyermekszínházban készített (Magyarországon is vendégszerepelt) A szegény csizmadia és a szélkirály című előadása, amelyért rendezői díjat is kapott.

Hasonló koncepció alapján készült a mostani egri előadás, amelyben szintén kulcsszerepet kapott a zene és a tánc. Az előadás alapján azonban nem nem tűnik úgy, hogy A bajusz igazán jó témája lenne egy gyerekszínházi előadásnak, és hozzá a zenés-táncos forma lenne a legjobb közelítési mód.

 

bajusz-harlekin3

 

Minden Arany-adaptáció alapkérdése (akár A bajusz, akár A fülemile, akár a Toldi vagy a Nagyidai cigányok kerül színre), hogy a szerző szövegét vagy szellemét kívánják-e megjeleníteni. Számomra a legemlékezetesebb Bajusz-feldolgozást az örsújfalusi amatőr színjátszók adták elő (rendező: Szabó Csilla), akik ugyan nem ragaszkodtak szigorúan Arany János szövegéhez, de olyan elemi komédiás lendülettel nyúltak az alapanyaghoz (mintha egy közép-európai falusi commedia dell’arte társulat lennének), hogy új életet adtak annak a virgonc humornak, amellyel Arany is tekinthetett figuráira.

Az egri előadásban nagy megszakításokkal, kihagyásokkal elhangzik ugyan Arany szövege, de nem ismerni sem a szellemére, sem a humorára. És ami a legfőbb baj: a történetet is alig lehet kibogarászni belőle. Bizonyára azért nem, mert az alkotók nem találták azt a formát, amellyel a sztorit a tánc, a játékok, az ötletek nyelvén lehetett volna elmesélni. Ehelyett inkább kiegészítéseket, toldalékokat fűztek hozzá.

A bajusz egri előadása két részre oszlik. Az elsőben Szűcs Györgyöt és a falu viszonyait kellene megismernünk. Hosszadalmasan bemutatkoznak ugyan a falusi figurák, a groteszk, esetlen férfiak és a kitömött, vastag nők. Mindegyiküknek van nevük (el is mondják sorban), de nincs igazán szerepük.  Az előadás ugyanis nem teremt jól felismerhető helyzeteket sem hagyományos módon, sem a táncszínház nyelvén. Ezért inkább csak villanásokat látunk, amelyekből nehéz lenne akár kapcsolatokat, akár szándékokat megismerni.

 

bajusz-harlekin2

 

Látjuk, hogy a falusiak sokat nevetnek Szűcs Györgyön, de azt már nem, hogy mi is a bajuk vele. Pedig talán érdemes lenne elmerengeni azon a problémán, hogy miért baj, ha egy férfinak nincs bajusza. Ugyanakkor azt sem látni, hogy bárkinek is komolyan eszébe juthatna, hogy Szűcs legyen a bíró, neki sincs ilyen ambíciója (legalábbis nem érezni), arról viszont van jelenet, hogy valaki mást választanak meg.

Szegény bajusztalan főhősünk hosszasan vonul egy kócbajusszal, amit elveszít tánc közben, aztán mindhiába keresi. Aztán hosszú jelentet látunk, amelyben különböző színű ragacsokat és mázokat ken az arcára. A falusiak mindezt hátulról nevetik, mígnem elhangzik a megváltó mondat a bajuszról: „Meg is nőtt az minden éjjel…”, de a folytatásra csak egy hét-nyolc perces újabb betét után kerül sor: „tudniillik álmában.” Ez a pici példa az előadás legfőbb gondjára világít rá: szétszedi, sokféle szereplő szájába adva darabokra vágja Arany szövegét. Tehát ha valaki nem ismeri a történetet, ebből az előadásból nem rakhatja össze. Ugyanakkor a rendezés nem épít egy olyan koherens világot sem, amelyben a szavak helyett más módon lenne követhető, hogy mi is történik. És akkor még nem is beszéltünk a legfőbb bajról: nem jó a humora az előadásnak, erőltetettek a poénjai, nincs igazi játékossága.

 

bajusz-harlekin1

 

Az előadás második részében jelennek meg az oláh cigányok, akik a bajusztalan Szűcs György arcszőr utáni olthatatlan vágyódását kihasználva átverik, becsapják, kirabolják őt. Ennek a résznek is külön expozíciója van, most a cigány társaságot mutatja be a rendezés, vetélkednek, verekednek a fiúk, az egyiküket száműzi is a vajda, testüket riszálva táncolnak a nők. De arra már nincsenek igazán ötletek, hogy miképp veszik rá a „varázslatra” Szűcs Györgyöt a cigányok. Az viszont szép kép, amikor a fehér vászonnal letakart kádból elő akar bújni: nyúlik, alakul a fehér anyag, akár egy új életre is születhetne egy férfi. Ehelyett csak arra döbben rá, hogy még a házát is elhordták. (Szó szerint, ugyanis előbb csak a „sonkát, sódart, füstös oldalt” viszik ki a cigányok, aztán a papír tehenet és szamarat is, majd a díszletként szolgáló házat is felkapják.)

Miközben nem lehetünk igazán elégedettek a rendezői munkával (sem a dramaturgiai megoldásokkal, sem a játékötletekkel), feltétlen dicséret illeti a Harlekin Bábszínház társulatát: nagy energiákkal  játszottak, illúziókeltően táncoltak. Sőt Szűcs György figuráját teljesen hitelesen keltette életre a főszereplő. Bajusztalansága alatt egy tiszta, naiv lélek rejtőzött. Kár, hogy a többiek csak maszkokat kelthettek életre, nem szerepeket.

 

A bajusz

 

Díszlet, jelmez: Csonka Erzsébet

Zene: Kucsera Géza

Koreográfus: Kovács Tibor

Rendező: Hernyák György

Szereplők: Bencze Mónika, Boda Katalin, Daróczi Ilona, Soó Gyöngyvér, Kovács Máté, Lukács Csaba, Lázár Attila, Paskó Zsolt, Virág István, Zsolnai Richárd

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK