Thealter Metamorphosis Nyitány
Első nap: Thealter - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója, 2008
Keserű Imre - Forrás: thealter.hu
…évek. A Thealter idén a fiatalok felé nyit. A MASZKALAND című rendezvénysorozatával a 10-17 éveseket csalogatja a kortárs művészet közelébe, az Ekisfeszt akadémia pedig debreceni, budapesti, veszprémi, szegedi egyetemistákkal s előadásaikkal, esszépályázataikkal pár-beszél a JATE Klubban. A fesztiválon bemutatásra kerülnek a Thealtert szervező MASZK (Magyar Alternatív Színházi Központ) menedzselte előadások: Compagnie József Trefeli (CH): Ooorpeus, Kobez-Centre Memoire de Corps (FR)-Nyári Mozi (SRB): Csend-ért, Urbán András Társulata (SRB): Turbo Paradiso. Lesznek hazai és külföldi fellépők, utcaszínházi előadások. Tavalyról már ismert s még ismeretlen „szabad színházak” alkotóival lakjuk majd be a Régi Zsinagógát, a Régi Hungáriát, az utcákat, tereket – öt napon keresztül, várva az átalakulásra…
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium Első Magyar Garantáltan Pártsemleges Politikusképző Artistaiskolájának Vizsgacirkusza, Matos Ibolya és Keserű Imre tanítványainak hada, mely az elkövetkezendő napokon többször is rajtacsap majd ingadozó és eltökélt választópolgáron egyaránt – az első nap esőjétől, szelétől még csak-csak megszabadult, de a Dugonics téri szökőkutat és örökzöld dallamait nem sikerült elhallgattatniuk. Jézus, Allah, Buddha, Krisna földi hangja, Keserű Imre tajtékzott a dühtől – érthetően –, s tervbe vette a hangszóró kábeleinek széjjelszaggatását, de egy sugallat hatására végül inkább intim baráti közelségbe intett minket a Csöbör és a Vödör párt tanulságos összecsapásának szemlélésére. Feltörhettek rég elfojtott indulatok, és a politikai játszmákkal finoman gúnyolódó utcaelőadás fénypontjaként tojás helyett pingponglabda-záporral büntethettünk.
Első Magyar Garantáltan Pártsemleges Politikusképző Artistaiskolájának Vizsgacirkusza
Az előbbinél kevésbé lázító (és még kevésbé lazító) Induló című darab (a debreceni KonzervArtaudrium műhely előadása) több értelemben is kapcsolódik a metamorfózis témakörhöz. A javarészt egyetemistákból álló csapat azzal okozza az első meglepetést, hogy a programfüzetben írtakhoz képest mintha valami egészen mást játszana. Az emberi élet stációin – megszületés, gyerekkor, ifjúkor, felnőttkor, öregség, halál – vezeti végig a nézőt az abszurd-szimbolikusra hangolt, végletekig egyszerűsített játék, az alkotók azonban mintha tartanának a szándékoltan szegényes eszköztár dúsításától. A nyelvújítási szándék így egy idő után fáradt szuszogássá válik, ami hol jól áll a szereplőknek, hol sebtében fejre csapott, bármikor cserélhető kalapnak tetszik, mint a stációról stációra le-felkerülő jelmezek. A leghosszadalmasabb, végképp arányt vesztett befejező részben a hat szereplő (két házaspár és két egyedülálló „vénlány”) végzi utolsó, rögzült élet-műveleteit a világban: paprikát aprít, szépítkezik, manikűröz, zoknit stoppol, gyógyszerdobozokból és pirulákból várat épít. Értjük, értjük, miért kell ezt a végletekig nyújtani, de a célzott irrealitás kibírhatatlan realitásának is vannak határai.
József Trefeli: Ooorfeusz - Forrás: Maszk Egyesület
Orfeusz és Euridiké, művész és múzsája történetéből indul ki a Compagnie József Trefeli Ooorfeusza. A koreográfus a tavalyi szegedi szereplést követően kapott felkérést a metamorfózis témában a Thealtertől. A mitikus hősalak már sorsában idézi az átváltozást, az átalakulást. Az előadás szerencsére nem kezd a történet szolgai másolásába. Mégis, a szeretett nőt idéző óriás arc (a rajz a színpad bal hátsó felének meghatározó látványeleme) nem tud belegyúródni a mű anyagába. Képként, az élőt helyettesítő rajzként sematikus és ötlettelen megoldás. Orfeusz vele folytatott, az élőt képmással helyettesítő tánca, Illetve a többi elem: Euridiké szólója, Orfeusz szólója, a multi-médiaprojektor alkalmazása, a technika biztosította közeli arcrészletek, a hátsó falra vetített sajátos perspektívájú mozgóképek csodája nem kapcsolódik össze egy gondoson kidolgozott ívvé.
Csend-ért - Forrás: thealter.hu
A Kobez-Centre Memoire de Corps (FR) és a Nyári Mozi (Szerbia) közös előadása a Csend-ért, mely nem színházi eszközökkel alkotja újra Der Daphnisz szövegét. Pedig a hatásos kezdőkép izgalmasabb játékot sejtet. Egy kórházi ápoló ruháját viselő lány egy csorba tükörrel a kezében végigpásztáztatja a sötét nézőtéren a szemből tükröződő lámpafényt. Megfigyeltek vagyunk. Aztán a darab szépen lassan belecsusszan az asztal, az abrosz, a kalapos lady, a miseruha, a… fehérjébe. Egy ideig még fogjuk, receptorainkkal értjük, éljük az elhangzó történetet a csendről, amit egy férfi megkísérelt magnószalagon rögzíteni. De aztán a meglelt szalagon az utókor nem talált az égvilágon semmit… Mondom, megvan a történet, de aztán feloldódik valami zúgó, hangos… semmiben. És nem egy tartalmas, jelentéses semmiben. Inkább a melankolikus alaphangulat, a bent sötétje, a fehérek, a kint kopogó eső indukálta semmiben. Nem marad más, mint a szép, de fülünkben üresen csengő (franciául és magyarul egyaránt elhangzó) sor: „Nem kell megölni az összes káposztahernyót, ha látni akarod táncolni a fehér pillangókat.”
Óra-perc-másodperc. Aranyhörcsög nemzetségbe tartozásom felett érzett örömömbe csak azért kavarodik némi üröm, mert a törzsünk, ami létrejött, nem lehetett szerves, egész. Az aranyos, szimpatikus, politikusképzős szentesi diákok, Keserű neveltjei törzs voltak a törzsön belül, eleve lehetetlenné téve egy egyébként izgalmas színházi, és pszichológiai kísérletet, hogy vajon létre jöhet-e a közösség, az egybetartozás érzése másfél óra alatt, egyetlen ember (esetünkben Cipolla-feladatát kiválóan teljesítő Keserű Imre) irányításával. A fent említett, csírátlanított laboratóriumi körülmények miatt a próba nem mondható hitelesnek. Az első nap az átváltozás elmaradt.
